Turistajelzés festés összefogással

 

Az Ösvénytaposó Baráti Társaság június közepén megfestette a Fenyőfőt Bakonykoppánnyal összekötő új zöld sáv jelzést. A munkában nagy segítséget nyújtott Dr. Kancsal Károly körjegyző, valamint Fenyőfő polgármestere és a helyi vállalkozók, és nem utolsó sorban Berki Zoltán. Nekik köszönhetően a Fenyőfői vendégházban nagyon kedvezményes áron szállhattunk meg a jelzésfestés idején családommal. A szállás és vendéglátás kifogástalan volt. Ezúton is köszönjük mindenki támogatását.

Ezzel a munkával lehetőség nyílik a túrázók számára a Bakony alja jobb megismerésére, valamint az októberben kiadásra kerülő Rómer Flóris emlékút jelvényszerző túramozgalom útvonala, mely Porva-Csesznek vasútállomásról indulva végig a zöld sávon járja be a Bakony rejtelmes erdeit, és Bakonykoppányban ér véget. Az új nyomvonal kialakítása több hétvégi bejárás eredményeként jött létre, és került bele az új Bakony Atlaszba.

Első nap lealapoztuk a jelzéseket a faluban, valamint a faluból kivezető piros kereszt, piros négyzet, és a zöld sáv, zöld kereszt elágazást. Visszatértünk a szálláshelyre, megebédeltünk a családdal. Újult erővel vágtunk neki az új zöld sáv jelzés nyomvonalának, mely Fenyőfőről a Boróka utcán hagyja el a falut.

SV300087

Széles, fenyőkkel tarkított út, szemben a Kőris-hegy látványa tárul elénk. Öreg fenyőfák között vezet utunk. Mivel ez a rész már a Bakony alja, ezért itt sajnos nem találkoztunk bükkfákkal, ami azt eredményezte, hogy a fákat meg kellett hántolni és itt az aljnövényzet is sűrűbb volt, tehát irtani is kellett a kiszemelt fa körül, néhol a benőtt útszakaszokat is ki kellett tisztítani, ami tovább lassította munkánkat. A Kakas-hegyet megkerülve, keresztezve a széles völgyet értünk el az általunk nagy rétnek nevezett részig. Nagyobb pihenőt tartva visszaindultunk Fenyőfőre és még egyszer átfestettük a jelzésalapokat, továbbá ahol kellett még levágtuk a belógó ágakat. Útközben többször megálltunk szamócázni, SV300295érdekes szikla alakzatokat láttunk, Fáradtan érkeztünk vissza a szállásra, ahol nagy örömmel fogadott kis családunk (három gyerek és a nagymama).

 

Második nap reggel bevásároltunk, így csak dél körül folytattuk a jelzésfestést, ami azzal kezdődött, hogy ki kellett gyalogolni a nagy rétig. Innen igen nehéz terep következett, benőtt utak, bozótos, széles utak, kevés festhető fával. A ritkás, cserjés, borókás réten nehéz volt
                                                                   igazán jó fát találni a jelzésnek, így vékonyabb fácskákat is meg kellett festenünk.

SV300236

Túljutva a réten (sok szamóca volt) fenyves erdőben vezetett utunk, ahol nagyon sokat kellett irtanunk a fák körül, néhol sok szeder nehezítette a haladást. Természetesen az összes jelzés alapnál a fenyőfákat meghántoltuk, sablonnal megfestettük a jelzésalapot és tovább indultunk, keresve a következő alkalmas fát. Tölgyerdő szélén megpihentünk, majd folytattuk utunkat a Tóth-árok széles völgyébe, ahol felhagyott kőfejtő található. Megebédeltünk, és közben felfedeztünk egy gyászcincért, aki egy kivágott bükkfa törzsén „sétált”. Innen már csak pár lépésre volt a Szent-kereszt.

SV300048

Az idő nagyon tovaszaladt, így csak egy rövid szakaszon mentünk tovább, de már csak megjelöltük a fákat, nem alapoztunk. Ez jelentette a nap végét, innen már csak vissza kellett sétálnunk a faluba (5 km), természetesen most is átfestettük a jelzésalapokat. A falu határában már tornyosultak a viharfelhők és szállásunkra érve, el is eredt az eső, épp csak megúsztuk.

 

Harmadik nap kocsival kimentünk a Görcsöny-kút-árokig, ahonnan először a szépen felújított Szent-kereszt irányában alapoztunk. Ez a szakasz abban különbözött az előzőektől, hogy itt nem volt kitaposott, kijárt út, így háromszor annyi jelzést kellett festeni. Szinte itt fától-fáig kell követni a jelzéseket, elegyes erdőben, pár dombhát leküzdésével. Visszatérve a kocsihoz, ettünk, ittunk, és elindultunk a Hársas-kút irányába.

 

Nagyon nehéz terepen kellett festeni, mert itt már egyáltalán nem voltak kitaposott ösvények, mi tapostuk az utat és nagyon sokat kellett irtani, hántolni, munkánkat tovább nehezítette a minden napos hőség, mely rendszerint hatalmas viharral végződött, szerencsére reggelre SV300064megszáradtak a fák. A Szent-kereszt és a Hársas-kút közötti szakaszon figyelmesen kell haladni, mivel még nincs kitaposott út. Mi is rengeteg jelzést festettünk, egyik jelzéstől látszódik a következő, hogy mindenki biztonsággal eltaláljon.

Negyedik napon átautóztunk Bakonykoppányba, ami nem is volt olyan közel, 50 km-t autóztunk csak oda. A faluból a templomtól indulnak a jelzések, ahol több kíváncsi szem is felfigyelt munkánkra. A Rózsa utcán, majd a kis közön értük el a falu szélét, ahonnan a Kőris-hegy csúcsa magasodott a távolban. Innen visszasétáltunk a kocsihoz és Bakonyszűcs érintésével kiautóztunk a tervezett műúton egy széles útig. Innen indultunk a Hársas-kút irányába, járt úton, ligetes erdőben festettük a jelzéseket. A Bécsi-árok széles völgyében nehéz volt elhelyezni a jelzéseket, mivel ritkás, bokros, dús aljnövényzetű volt. Az erdőben megfestésre került az új zöld sáv és az új zöld kereszt jelzés elágazás (régi sárga kereszt jelzés). Fenyves, nyírfákkal tarkított úton mentünk, majd a Hársas-kút völgyében hatalmas bükkfák sorakoztak, emlékeztetve az igazi Bakony erdejére. Pihenő után visszafelé újra átfestettük a jelzés alapokat a kocsiig, útközben lefényképeztük az előző napi vihar nyomaként kidőlt hatalmas vadcseresznyefát. Megebédeltünk, pihentünk és elindultunk Bakonykoppány irányába. Itt jó darabon fiatalos erdőben, cserjék közt vezet az út, majd az erdő szélén folytatódott utunk. Munkánkat nehezítette, hogy szinte minden fát körülnőtt a bozót és nehéz volt jól látható fát találni. Beérve az erdőbe, egy „disznófürdő” mellett vezet a jelzés, másik oldalon egy széles vízmosás kezdődik. Kilépve az erdőből szemben feltűnik Bakonykoppány templomtornya és házai, művelt területek között vezet az út a faluig. Visszafelé a szántóföld szélén SV300206mentünk, mert már kezdett szürkülni és nem szerettünk volna vaddisznóval összetalálkozni. Visszakocsikáztunk Fenyőfőre, rendesen elfáradva, de elégedetten tértünk nyugovóra, mert munka nagyobb része, a jelzésalapozás készen volt. Nem is gondoltuk volna, hogy a 12 km lealapozása ilyen sok időt, és energiát vesz igénybe, hozzá kell tennem, hogy Zolival ketten festettünk minden nap.

Ötödik napon hajnalban keltünk és sablonnal megfestettük (színeztük) a faluban található jelzéseket, zöld sáv, piros SV300210négyzet,
piros kereszt, és a zöld keresztet, valamint a régi, zavaró jelzéseket szürke festékkel lefestettük.

 

Kis pihenő után elindultunk az új zöld sávot megszínezni, de csak a nagy rétig jutottunk. Nehezebben ment a színezés, mint máshol és máskor. Visszatérve a faluba öröm volt ránézni a falu főutcáján sorakozó jelzésekre, amik szépek, szabványosak voltak.

 

 

 

 

SV300326Egész héten csak festettünk, a családra nem jutott idő, ezért erre a napra közös vacsorát terveztünk a Pokol csárdában, és egy kis Cuha-patakos kirándulást a családnak.

A gyerekeknek nagy élmény volt az előző esőzések által megduzzadt patak látványa.

SV300034Ez volt az utolsó napunk Fenyőfőn, másnap utaztunk haza.

Sajnos a tervet nem sikerült teljesíteni, mivel még maradt egy nagy szakasz, amit nem tudtunk megszínezni.

 

 

 

 

 

 

Az új zöld sáv többi részének megszínezését július 6-ra szerveztük meg. Szerencsére többen is ráértek és segítségünkre voltak.
Mivel kicsi fiúnk beteg volt, ráadásul kórházba került, így én már nem tudtam részt venni a színezési munkában.

A munkát végül Zoli irányításával, Kotsis Tibor, Mészáros András, Mészner Viktor, Számel László végezte.

Reggel 9.30-kor volt a találkozó Bakonykoppányban, onnan indult a kis csapat, ketten színeztek, a többiek a belógó ágakat vágták le,

bozótot irtottak és utat tapostak. A munka jobban elhúzódott, mint eredetileg tervezték, így 17 óra helyett végül 20 órakor fejezték be.

       

Reméljük a nehézségeink ellenére, mindenkinek elnyeri tetszését ez az új turistaút, ami a Rómer Flóris emlékút meghosszabbítása Bakonykoppányig.
Várhatóan 2009. június 21.-én a Kőris Körül teljesítménytúrán lesz megvásárolható a Rómer Flóris emlékút jelvényszerző túramozgalom igazolófüzete.

 

 

                                                    Petróné Felleg Annamária

ÖBT alelnök

 

 

További képek